Amelie Nimphaea

 Sokféle emberi kapcsolatot különböztetünk meg és ez mind érzelmi alapon történik.

Vannak ismeretlenek, imerősök, "haverok", barátok, szerelmek, családtagok. Minden kategóriájú emberhez más-más érzelmi hullámok kötődnek. Minnél szorosabb ez a kötelék, annál erősebb érzelmi szálak fűznek az egyénhez. Ahhoz, hogy az erősebb érzelmi szálak kialakuljanak lépcsőket kell megtenni az ismerkedéstől a tetőpontig majd jön a bonyodalom, azaz a veszekedések.

A veszekedések legtöbbször a felgyülemlett feszültség és a hirtelen harag hordaléka. Nem valószínű, hogy ezket ki lehetne küszöbölni, de következő lépcsőként fellelhetjük a békülés lehetőségét, ami a veszekedés erősségétől függően működőképes egy ideig, amíg ugyanez a folyamat újra lejátszódik.

HA az érzelmek a lélekből fakadnak és a lélek csupán létező dolog, akkor lehet , hogy a kapcsolataink is csak létező dolgok és nem valóságosak?-vagy, ha az érzelmeket az agy kémiai folyamatok alapján "gyártja le", akkor az valóságos?

Álmunkban nem emlékszünk arra, hogyan csöppentünk bele, és arra emlékszünk, hogy az életünkbe hogyan? Minden amit valóságosnak hiszünk csak egy kivetülés, egy gondosan megtervezett kivetülés?

Honnan tudjuk, hogy valóságban vagyunk, ha álmunkban az ébredés pillanatáig mindent igazinak, valósnak hiszünk. Akár most is álmodhatok és nem tudok róla, lehet, hogy egy álomban egy vissszatérő személy vagyok, tehát valakinek a gondolata vagyok létezem, de mégis azt hiszem, hogy valóságos vagyok.

A kapcsolatainkat, ami létező dolog ma már inkább eszközökkel ápoljuk, mint pl az internet, ami szintén csak létező, akkor létezőt a létezővel ápolunk. Mennyire él a valóságban az ember? "Lelkileg" és testileg a valóságban, mert, ha filmet nézünk a valóságban tesszük, de lelkileg mégis egy másik "valóságban" vagyunk.

Talán már nem hiszek a valóságban és nem értem a létezést.

 Valóság-Mit értünk valóság alatt?; Mit értek valóság alatt???- A valóság talán olyan egy időben történő dolog, amit az érzékszerveinkkel érzékelünk.

A valóságban létezünk, de a valóságon kívül is létezünk pl., ha álmodunk , nemde? Akkor álmunkban hol létezünk? Hol teremtjük a teret? Minden csak a kis fejünkben játszódna le? Az álmokat valamennyire meg lehet fejteni, de akkor jön ki az igazi énünk, a tudatalatti felszabadulásával, ez alapján csak álmodnunk kell, hogy megtudjuk kik is vagyunk valójában?

A valóság a jelenben történik. Hová vész el a tegnap? A múlt és a jövő nem is valóság?

Az idő hogy tud telni? Hová tűnik el az eltelt idő? Emberek emlékezetében raktározódik el és szép lassan elvész a halandókkal együtt? Könyvek lapjain elevenedik meg előttünk és tárgyak, maradványok maradnak meg a múltból. Az idő ide veszne el? Az idő is csak egy létező dolog, mert nem lehet megfogni. Tehát ha létező, akkor nem is biztos, hogy valóságos. Ez alapján nem is élünk a valóságban? 

Az érzelmek és a lélek is megfoghatatlan, akkor azok is létező valótlan dolgok lennének? Ha az érzelmeink szerint élünk, valójában csupán valóságon kívüli életet élünk? Talán nem is a valódi életre vágyunk, mert a valóságos életben enni, inni, mozogni stb. kell, de ezek mind érzelmeket váltanak ki, ami ezek szerint létező dolog.

Nem is a valóságban szeretnénk élni, hanem csak létezni szeretnénk?

Altatóm; Neked

Minden este az Altatót hallgatom.

Mikor elszenderedem,

Megérkezel, s a szívem szélére ülsz,

Onnan vigyázol rám,

Miközben hősöd álmában küzd.

Aggódsz, szeretsz,

Szívemről kezed hátamra teszed,

Álmomba csöppensz,

S ott találkozhatsz velem.

Hozzám nem jösz,

Nekem csak ez a kevés marad,

Boldog vagyok,

Csodaországomban velem tartasz.

Mikor eljő a reggel,

Szívem egy dobbanásánál elmégy,

Hiányzol, nagyon,

Ébredéskor Rád gondolok... ez kevés!

Szomorú vagyok,

Elkeseredve, teli reménnyel fekszem vissza,

Izgatottan, mozgolódva,

Hátha meglátogatsz engem újra!

Minden reggel az Altatót hallgatom.

  Rózsa nincsen tövis nélkül

Lelkem rózsakertje bimbóba borult,

Égő tűzrózsák lángolnak...

Szemembe nézel, melybe tövis szorult,

Felém nyúlsz s kihúzod...

Szemem mostmár tiszta, mint az óceán,

Melletted nem eshet bajom...

Tövises tested add nekem, engedd, vigyázzak reád!

Engedd, hogy kihúzzam egyenként,

Fájni fog tudom...

Megéri szenvedni a szeretetért,

Békére lelsz az út végén...

S, ha majd testeden a hegek is begyógyulnak,

Együtt merülünk az óceán mélyére...

Egymáséi leszünk s Istennek meggyónjuk azt.

A déjà vu (franciául: „már láttam”) vagy paramnézia az a jelenség, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént volna vele, ugyanakkor a korábbi átélés körülményei vagy akár megtörténtének ténye bizonytalanok. Érdekes, hogy déjà vu élményének későbbi felidézésekor maga az érzés meglehetősen pontosan körülírható, ugyanakkor annak felidézése, hogy milyen valós körülmények váltották ki az érzést, ugyanolyan bizonytalan, mint maga a képzeletbeli, "már átélt" szituáció./ Wikipéda (csak, hogy ne mondhassátok, hogy plágium :) )

Már mindenki találkozott ezzel a jelenséggel életében. Én úgy emlékszem, hogy megálmodtam többször is egy-egy pillanatot, életképet.

Ezek szerint a jövőbe láttam? Képes az ember megálmodni a jövőt?

Álmodunk a múltról , akkor miért lehetne lehetetlen a jövőről álmodni?

Az álomnak van jelentősége az ember életében, több mint amennyit foglalkozunk vele. Álmunkban jönnek elő a vágyak, a félelmek, minden, ami talán a mindennapi léthez felesleges, de a tudatalattink felszínre hozza, tudatja velünk, mire is vágyunk igazán vagy mi a félelmünk. Szabadjára kell engedni.

Talán a jövőt is meg lehet álmodni, talán többet is megálmodtunk , mint, amire emlékszünk, mert az ember az álmokat általában ébredéskor elfelejti, miket felejthettünk el ilyen úton? Mennyi virtuális élménnyel vagyunk így szegényebbek? Órákon át történik velünk valami, amíg alszunk és ki tudja hol járunk akkor. 

Mi az, ami megmagyarázza, hogy álmunkban hol járunk? Lehet, hogy egy másik dimenzióban vagy síkon vagyunk ilyenkor? Lehetséges, hogy minden elalváskor a testből kiszakad a lélek, mert hallunk , anélkül h hallgatnánk; látunk, anélkül , hogy néznénk; érzünk, érzékelünk, tapintunk, anélkül,  hogy fognánk; átélünk dolgokat, anélkül, hogy ténylegesen megtörténnének; minden éjjel 'meghalunk'.

Két életünk lenne: a virtuális és az, amit ténylegesen életnek nevezünk?

Akárhogy is van, az egész egy csoda, ami minden éjjel eljön újra és olyan dolgokat mutat meg, amit a tényleges életünkben talán sohasem fogunk megélni.

Persze az okosok mindenre magyarázatot keresnek, erre jutottak a paramnéziával kapcsolatban:

A hagyományos elképzelések szerint az okozza, hogy az egyik szemből néhány ezredmásodperccel előbb érkezik a látott kép az agyba, mint a másikból. A leedsi egyetem emlékezetkutató csoportja hipnózissal sikeresen előidézte a jelenséget. Ugyanez a kutatócsoport beszámolt egy vak emberről, aki szintén átélte a déjà vu-t halláson, szagláson éstapintáson keresztül. A vizsgálatoktól azt várják, hogy jobban megértsék a memória működését. Chris Moulin brit kutató és csapata szerint az emlékezet pillanatnyi zavara okozza. Egyik sem egyértelműen bizonyított tudományos magyarázat, sokan ezért a vallásban keresik a választ, mint például a reinkarnációban./ Wiki

Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én.

 Szabó Lőrinc: 

Nem is olyan régen, ahhoz , hogy alkothass és megmutathasd a világnak lépcsőkön kellett végighaladni (pl.: egy költő művének tartalmát ellenőrizték csak egy szavukba került és cenzúrázták, ki tudja mennyi igazi alkotás veszhetett el így a világban).

ITT élünk ebben a században és azt alkothatsz, amit csak akarsz és pillanatok alatt emberek szeme elé tárhatod!

Legyen az akár egy rajz, amit, ha lefotózol azonnal fel is teheted a világhálóra, egy dal , amit elénekelsz videóra veszed vagy akár egy tánc, egy vers bármi, amit megosztanál, akár név nélkül is.

De az emberek lusták erre?vagy csak nem fogják fel azt, ekkora alkotási és művészi szabadság még soha nem volt ezen a világon.

Annyian, de annyian vannak elszórtan a világban, akik erre érdemesek, csak időt kell rá szánni, akarni kell, hogy adhass valamit, ami talán több embert érdekel, mint azt gondolnád.

Minden művészet még ebben a felgyorsult világban is, úgy kell nézni, hogy lásd is őket: a tetoválások, a műkörömépítés, a bútorok, a cukrászat akármi, bármi- minden!

Azt kértem egy ismerősömtől mondja el, hogy mit lát a szobában- "könyvek, nyomtató, poszterek, plakátok, számítógép, TV képek, szekrények, DVD-k, egy festmény, üres üvegek a szekrényen, ruhák..."- a könyvek borítóját tervezte valaki, a nyomtatónak kellett adni valami dizájnos formát, a poszterek önmagukért beszélnek, a számítógép, vegyük pl a gépházakat mennyi féle, fajta van, TV-k is egyre újabb dizájnt vesznek fel, képek :)... , üres üvegek a szekrényen mind formára vannak tervezve, egy festmény... , ruhák nem hiába van annyi divatbemutató...

Művészet vesz körül bennünket, anélkül, hogy látnánk, mert mindennap ott vannak észre sem vesszük, úgy megszoktuk őket. Amíg van művészet, van kultúra, mert:

Kultúra nincs művészet nélkül és nincs művészet kultúra nélkül.

 

Van élet a halál után?

És, ha igen, akkor milyen?

És, ha nincs akkor milyen?Csak úgy megszűnik minden? Nem hallhatok, nem láthatok, nem érinthetek, nem érezhetek csak a sötétség van; az öreg barátom? Talán észre sem veszem, hogy megszűntem? Ennyi lenne az élet, csak egy elmúlás?

De, ha mégis van? Mi nem tudjuk, csak sejtjük és reménykedünk. Lehetetlen lenne?- ha létezik, én így képzelem- 

"Akik mondtak valamit, anélkül, hogy beszéltek volna,

akik hallottak valamit, anélkül, hogy figyeltek (értettek) volna"

Lehetséges, hogy van egy jobb hely, ahol helye van mindenkinek és örök nyugalom van, bárcsak így volna.

Úgy lenne igazságos, ha mindenki azt kapná, amit érdemel; jutna az ördögnek is...

DE talán átlépünk a mocskos földi életen: és látnánk, anélkül, hogy néznénk; érintenénk, anélkül, hogy fognánk; éreznénk az illatokat, ízeket, anélkül, hogy kóstolnánk; mondanánk valamit, anélkül ,hogy bészélnénk; hallanánk, anélkül, hogy hallgatnánk; megértenélek, anélkül , hogy mondanád.

Hello darkness, my old friend, 
I’ve come to talk with you again, 
Because a vision softly creeping, 
Left it’s seeds while I was sleeping. 
And the vision, that was planted in my brain 
Still remains 
Within The Sound Of Silence. 
In restless dreams I walked alone 
Narrow streets of cobblestone, 
’Neath the halo of a street lamp, 
I turned my collar to the cold and damp 
When my eyes were stabbed by the flash 
Of a neon light, that split the night 
And touched The Sound Of Silence. 
And in the naked light I saw 
Ten thousand people, maybe more. 
People talking without speaking, 
Peolpe hearing without listening 
People writing songs, that voices never share 
And no one dare. 
Disturb The Sound Of Silence 
„Fools!” said I, „You do not know 
Silence like a cancer grows.” 
„Hear my words that I might teach you, 
Take my arms that I might reach you.” 
But my words like silent raindrops fell, 
And echoed in the wells of silence. 
And the people bowed and prayed 
To the neon god they made. 
And the signed flashed out its warning. 
In the words that it was forming, 
And the signs said „The words of the prophets
Are written on the subway walls 
And tenement halls” 
And whisper’d in The Sounds Of Silence. 

Hé! Sötétség, régi öreg barátom,
jöttem ismét beszélgetni veled, 
mert egy látomásom megint enyhe borzongással töltött el,
de csírájában elfojtottam, míg aludtam.
Ám a látomás valahogyan mégis befészkelte magát az agyamba
s maradványai még mindig ott vannak
A Csend Hangjában.
Nyugtalan álmaimban egyedül járkáltam
szűk utcák kövezetén,
alulról az utcalámpa sápadt fényének holdudvara látszott,
s nyakamon az ing hideggé és nedvessé változott 
mikor szemeim átfoghatták a pillanatot
egy neonfény villanásán keresztül, mely szétválasztotta az éjszakát, 
és megérinthettem A Csend Hangját. 
És a csupasz fényben láttam 
tízezer embert, vagy még többet is.
Akik mondtak valamit, anélkül, hogy beszéltek volna,
akik hallottak valamit, anélkül, hogy figyeltek (értettek) volna
s emberek, dalokat írtak, amaz sohasem hallott és sohasem merészelt 
hangok segítségével.
Felháborgatván A Csend Hangját.
„Ti bolondok!” mondtam én, „nem tehettek róla, hogy nem tudjátok, 
hogy a Csend olyan, mint az elburjánzó rákdaganat.” 
„Halljátok szavaimat, melyek által hatalommal tanítalak benneteket,”
fogjátok kezem, mellyel szabadon elértelek benneteket.”
Azonban szavaim, mint halk esőcseppek hulltak alá,
és visszhangzottak a csönd kútforrásaiban.
És az emberek leborultak és imádkoztak
a neon istenhez, melyet készítettek maguknak.
Majd a jel felvillantotta, hogy ez mennyire veszélyes.
A szavakban, melyek ilyenformán keletkeztek, 
a jel megnyilatkozott, mondván: „A próféták szavai
az aluljárók és bérházak falára írva
suttogva szólalnak meg 
A Csend Hangjaiban.”

 Alice Csodaországban

Eljött a sötét éj,

Előbb az történt még,

Álmot hozó,

Álommanó,

Szemem pillant,

El is illant.

Pillanatok múlva,

Kiszaladok újra,

Szivárvány alatt,

Királylány matat;

Kincses ládikó,

Kilenc...csábító;

Volt kezében,

Hogy megnézzem.

Enyém ez?

Elég lesz!

Arany benne,

Szavam lenne;

Mihez kezdjek,

Kihez menjek?

Fehér lovon,

Tenyér nyomon;

Szőke herceg,

Ölbe fektet,

Úgy vágtatunk,

Túl szárnyalunk.

Hatalmas kastély:

Az magas, szép.

Virágos kertek,

Világok gyertek;

Boldog vagyok,

Szóljon nagyot!

Tücsök-hegedű,

Ülök egyedül,

Szőke hercegem,

Ölbe vesz engem,

Hajamba túr,

Hatalmas nyúl;

Ugrik felém,

Úgyis lelép...

Nagyot sóhajt,

Van ott óhaj!

Kéne répa! ;

Tényleg tréfa!

Ablakon a királylány,

Aranyosan kiáltván:

Szőke herceg,

Jöjj be kedves!

Fejem kapom,

Enyém vagyon!

-Ne menj el!

-Engedj el!

-De hisz velem vagy!

-Te hiszed azt!

Mágiás csábító,

Ádáz kábító!

Béka szólít;

Én azt ordít...

-Ne félj!

-Nem én!

-Csókot kérek!

-Mocskos féreg!

-Herceg vagyok!

-Remek nagyon...

Mit vétettem?!

Így kérdeztem.

Szemem behunyom...

Egyet megtudok,

Felnézek, herceg,

De édes, kedves!

Szemünk összenéz,

Kezünk összeér!

-Odas pillangó!

Oda pillantok.

Futok utána,

Úton ugrálva;

Felhők csiklandoznak,

Mezők illatoznak,

Kacsint napsugár,

A kis kapudnál.

Ott várok rád,

Hogy áldozz rám,

Egy pár percet,

Megláss kedves.

Nincs palotád,

Kincs, adomány,

Nem zavar.

Felkavar,

Láthatom arcod.

Várhatom arcod,

Mert nem jöttél

Meg sem öleltél.

Csalódtam újra,

Azonos búval,

Mint már annyiszor,

Itt várt Alizod...

A házad előtt,

A bánat megöl.

Nem feledem,

Nem tehetem!

Szemed csillogása,

Eszed villogása,

Homályba vész.

Most vágy kér,

Téged akar,

Még egy nyarat.

Nemet mondok,

Neked ott volt,

Minden velem,

Így sem kellett.

Hónapok telnek,

Jobb napok lesznek.

Újra kék az ég,

Útra kélek én.

Játszom a széllel,

Várom az éjjelt,

Huncut csillagok,

Tudják itt vagyok,

Visszanevetnek,

Tiszta szeretet.

Eljő a reggel,

Megnő a kedvem,

Mosolyt szórok,

Okoskodtok,

Nevetek rajtatok,

Veletek tarthatok?

Mendegélünk,

Egyet értünk,

Meglátom a csigát,

Elvárom azt, vigyázz!

Segítsd őt útjára,

El így utoljára,

Elérjen mindenhova,

Megkérdem, ki lesz ottan?

Szerencsét próbálni megy,

Kedvesét hódítani meg.

Állábán kúszik,

Csigaházán úszik,

Hetedhét országon át,

Kenyerét osztogatván.

Virágot szedek,

Világom pereg,

Fűcsomó mögött,

Tűbohóc hörög,

Hátán alma,

Van ám hangja!

El az útból,

Leszól újból.

Morcos népség ez,

Most is kérvényt tesz.

Jaj, 'kedves' süni,

A neve Tündi.

Ballagok tovább,

Ballagók nyomán,

Eltalál egy dió,

Ez aztán titok.

Én vagyok Lenke,

A véletlenke,

Mindig csak elesek,

Ígyis nevetek.

Távolba nézek,

Álmomba tévedsz,

S kit látok?

Így állok,

Tátott szájjal,

Áldott árnnyal.

Múltam jött,

Újra, Ő!

Hercegem néz,

Engem megkér,

Tartsak vele,

Lakjak vele,

A kiskapunál,

Hol elhagyván.

Adott felelet:

Hagyjon engemet!

Amíg vannak csillagok,

Örökké boldog vagyok.

Csicseregnek madarak;

Ide gyertek madarak!

Énekeljétek meg,

Tévedésemet,

S örömöm,

Örökön!

Útra kélek,

Újra végleg,

Nem állok meg soha,

De a sors mostoha;

Megállok,

-Ez álom!

 Mindenkit nyomaszt, mert megoszlik emiatt a társadalom vagyoni szempont szerint két részre: vannak a tehetősebbek és a kevésbé tehetősebbek.

Erről nem a gazdag tehet vagy a szegény, hanem a világ, ami belekényszeríti az embert ebbe a megoszlásba. Sok mindent szeretnék, de élek nélküle, ugyanez a hús-vér ember vagyok, mint aki akkor lennék, ha ezek az életem részét képeznék.

Talán van egy közép kategória, de ez minden ember szemében más, mert mindnekienk más a vagyoni háttere nincs erre megfelelő mérce, de milyen lenne az ember álmok nélkül? Ebben a világban élünk, ahol az álmokhoz pénz kell, hogy megvalósíthassuk őket.

 Azon gondolkodtam, hogy minden okkal történik-e? 

Van egyáltalán oka a történéseknek?- vagy minden a véletlen műve?- , de a véletlen is lehet az ok? Tulajdonképpen a kettő ugyanaz, még ha nem is úgy hangzik vagy a szavak jelentése nem tükrözi ezt az elméletet.

De ki dönti el? Ki miatt van az ok? Az egész világegyetem csak úgy van és mindenki azt csinál, amit akar? Ennek kiküszöbölésére találták ki az okosok a vallást; mindegy, hogy kiben hiszel lehet az Buddha, Jahve, Isten, Szűz Mária, Jézus vagy a szentek, az embernek szüksége van a hitre, ami reményt ad. 

Szóval kell egy ilyen 'ál' rendfenntartó, akiről senki nem tud semmit csak feltételezzük a létezését. DE mi lenne, ha kiderülne, hogy létezik és megmutatná magát mi zajlana le az emberiség agyában, lelkében?

Akkor, ha kiderülne, hogy az egész mennyország és pokol 'mese' igaz? Mi lenne a bűnösökkel? Elfogadnák a sorsukat és azt gondolnák, hogy ha eddig vétkeztem, akkor mostmár nincs megbánás és még rosszabb útra térnének vagy meggyónnák bűneiket és a jó útra térnének? 

Minden bizonnyal az egész emberiségen a félelem lenne úrrá. Rettegés, hogy valaki mindig figyeli őket, minden lépés, minden apró mozdulat, minden szó, minden gondolat. Megszűnne a magánélet vagy ahogy az megvan írva "szabad akarat", többé nem lenne az ember szabad.

Feltehetőleg minden ember jónak születik. Minden gyermek szemében ott csillog a boldogság, az ártatlanság. Akkor mégis hol romlik vagy romolhat el? Kezdjük az elején, mikor megkezdődik az élet a születéssel. Egy csecsemő senkinek sem tud ártani. Kisgyermekkorban elkövethetnek kis csínyeket vagy gyermeteg hazugságokat mondanak, kamasz korban már tisztában vannak a következményekkel és, hogy kb. mi merre hány méter...

Az emberek személyiségét nagyon sok minden befolyásolja: elsősorban még a gyermekkorban látott kép a szülőktől, hasonlítani akarnak majd a barátok is meghatározóak lesznek. Jó esetben otthon a gyerek jó példát lát. Hol siklik ki a lábunk alól a talaj és miért nem tudjuk irányítani ezt, és a belső hang miért nem hangosabb, vagy miért nem szól egyáltalán? Mi az ami tévútra csal? Nem, nem az ördögről van szó. Mindig minden agyban dől el, helyesen; helytelenül. Elégedetlenség mindig mindenből több és több kell, talán feleslegesen is, talán nincs is szükségünk az adott tárgyra csak azt hisszük, mert elhitetik velünk...az agy elhiteti velünk?

Nincs olyan ember, aki legalább egyszer ne vétkezne vagy ne követne el hibát legtöbbször nem is kis hibát,el lehet határolni 2 embertípust a jót és a rosszat? Minden bizonnyal ez a két szélsőség van, de mi van közötte van kicsit jó és kicsit rossz? Vannak jó és rossz emberek ez az egy biztos. Amikor kedves vagy segítessz a másikon ez jó, de még ha nem is akarattal megbántassz másokat, talán észre sem veszed ez rossz. Akkor minden ember jó és rossz is tud lenni egyszerre és ez lenne az összhang? Az aranyközépút. Jól esik segíteni és adni, de ne mond, hogy sosem érezted még a kárörvendés édes ízét . Milyen lenne, ha minden ember jó lenne, nem tudnánk milyen a rossz nem lenne viszonyítás ez fordítva is igaz.

Az egész csak arra kell, hogy kereken lássuk az egész életet és tudjuk értékelni a pozitív eseményeket? Minden ember egy kis "kerek" a nagy "kerekben" az egész egy bonyolult kétkarú mérleg érzékeny serpenyőkkel, amelyekre finoman kell pakolni a negatívat és a pozitívat és a rend nem borul fel. Nem egy emberben kell keresni az összhangot,hanem mindenkinek van egy párja a világon és, ha az egyik a legmélyebb depresszióban van a másik kicsattan a boldogságtól? Mindennek van egy felboríthatatlan ellentétes párja, amellyel minden része annak a bizonyos kétkarú mérlegnek, amire senki sem tudja, hogy ki és hogyan pakolgatja a súlyokat és ki kigyáz rá.

Keresni kell a jót sok apró és nagy jó elfeledteti a sok apró és nagy rosszat? Nem egyiket sem lehet figyelmen kívül hagyni, de itt a bibi a rossz mindig mélyebben és fájóbban megmarad, mint a jó ez egy genetikailag elfuserált kód lehet. DE talán az egész agyban dől el és mindent a kémia irányít vagy talán a lélek?